 |
|
 |
 |
 |
 |
| |
|
|
 |
Most már tökéletesen látom,
Igen, látom
a tüzet a szádon,
és szemeden keresztül a világot...
|
|
Látod! Ismét itt vagyunk,
S én csak nézlek, próbálom
nem elmondani ami bánt,
ami fáj, csak boldoggá tenni a pillanatot,
csak az lenni egy kis időn át,
veled lenni, hogy ne fájjon a világ.
Még látom a tüzet a szádon,
S könnyem könnyebb lenne,
Ha semmivé lenne,
De gyenge lettem, s ha te nem lennél,
Kinek mondanám, szeretlek.
A napok csak telnek,
a hiányod mindig velem van,
Átjár, mint hideg szél az elhagyott házat.
Látod! Ismét távol vagyunk,
Innen nincs vissza út,
Csak nézem barna szemeden át a világot,
S szeretnék csomót kötni,
Kibogozhatatlanná tenni a pillanatot,
Hogy örökre velem maradj.
Most már tökéletesen látom,
Igen, látom
a tüzet a szádon,
és szemeden keresztül a világot...
Megjegyzés: 2010. január
|
|
|
|
 |
| |
|
Írta: Delila Időpont: 2010. április 08., csütörtök, 12:33 CET
|
|
|
 |
|
| |
|
| Rólunk szól... | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás |
|
| | Minden egyes hozzászólás a szerző saját nézőpontját tükrözi. A honlap üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal annak tartalmáért. |
|
 |